1936-ban készült a négy ütemű, 500 cm3 teljesítményű, futurisztikus kinézetű versenymotor a 'Rondine'. Számos sebesség világrekordot állított fel, ezek közül az 1937-ben elért 274.181 Km/h majdnem húsz évig nem talált legyőzőre. Dorino Serafini megnyerte vele a Európa Kupát 1939-ben. A második Világháború után a Gilera bemutatta a Saturno 500-at, és egy sor középkategóriás motorkerékpárt. Az új 500-as motor nagy sikerszériát indított útjára: Umberto Masetti 1950-ben és 1952-ben Világbajnok lett segítségével, őt követte Geoff Duke három, Liberati pedig egy világbajnoki elsőséggel. A Gilera összegyűjtött még hat konstruktőri világbajnoki címet, három Tourist Trophyt és hét olasz bajnoki címet. A Saturno nevéhez fűződik egy hangzatos világrekord is, melyet Bruno Francisci állított fel a Milano-Taranto közötti versenyen. Összesen a Gilera negyvennégy futamgyőzelmet számlált, mielőtt 1957-ben kiszállt a gyorsasági versenyzésből. Ezzel egy időben a terepversenyeken, pl. a 'Hatnaposon' igen jó eredményekkel tették le névjegyüket a két karikás motorok. A kor sikeresnek mondható, középkategóriás utcai motorjai a következők voltak sikeresek, Giubileo, Rossa, Rossa és Sport. A felső kategóriában a Saturno alatt volt egy említésre méltó kétütemű 300 cm3-es motor is. 1969-ben a Gilera a Piaggio Csoport tulajdonába került és megkezdődött a cég újjászervezése. Visszatért a dupla gyűrűs márkajelzés és a gyártás átállt a kis és középkategóriás motorok gyártására a járműipari-válság miatt. A nagy visszatérés a kétütemű 125 cm3-es krosszmotorral érkezett el. A nyolcvanas években egy új egyhengeres, dupla vezérműtengelyes, négyütemű motort mutattak be. Először a 350 és 500, majd a 600 cm3 teljesítményű változat került a piacra. Utóbbi bizonyult a legsikeresebbnek, kétszeres Párizs-Dakar Rally győztes, és összetettben a Fáraó Rallyn is a legjobbnak bizonyult. A kis kategóriás, 125-ös géposztály új tagjai az 'SP O2' és a 'CX 125'. 1992-ben a Gilera visszaszerezte a világbajnoki címét az 250-es géposztályban. A gyár 1993-ban Pontaderába költözött és elkezdődött az olyan siker-sportrobogók gyártása, mint például a Runner. Az elmúlt tíz év alatt közel 700.000 jármű gördült ki a gyárból, a Gilera márkajelzésével. A klasszikus váltós, ám kiskategóriás motorok közül az endúró H@K, a Surfer és 'supermoto' képviselője a GSM került a márkakereskedésekbe a kilencvenes években. 1998-ban a gyár visszatért a motorkerékpár gyökerekhez a 125-ös Cougarral. 2000-ben került piacra a forradalmi újításnak számító DNA, amely egy autómata váltós, robogó és egy 'naked bike' házasságából született. 2001-ben a dupla gyűrűs márka visszatért a Moto GP világába is, mégpedig Manuel Poggiali révén nem is akárhogy. A San Marinói illetőségű fiatalember végig a 125-ös géposztály esélyesként, a pontverseny vezetőjeként versenyzett. 2001 májusában a Le Mans-i futamon aratott lélegzetelállító győzelmére a Gileránál 38 éve vártak, John Hurtle ugyanis akkor nyert utoljára, az esseni Holland Nagydíjon. Poggiali a szezont végül 11 elsőséggel zárta és 44 év nélkülözés után világbajnoki címhez segítette a Gilerát. A tavalyi sorozatban a Vb elsőségről az utolsó futam döntött, sajnos ezúttal nem Poggiali javára. A most zajló pontversenyben a Gilera csapat pilótája Stefano Bianco. GILERA DICSŐSÉGLISTA KONSTRUKTŐRI VILÁGBAJNOKI CÍM 1952 - 500cm3 1953 - 500cm3 1954 - 500cm3 1955 - 500cm3 1957 - 500cm3 and 350 cm3 VERSENYZŐI VILÁGBAJNOKI CÍM 1950 - Umberto Masetti - 500cm3 1952 - Umberto Masetti - 500cm3 1953 - Geoff Duke - 500cm3 1954 - Geoff Duke - 500cm3 1955 - Geoff Duke - 500cm3 1957 - Libero Liberati - 500cm3 2001 - Manuel Poggiali - 125cm3 FUTAMGYŐZELMEK 500cm3 - 35 győzelem 350cm3 - 2 győzelem 125cm3 - 8 győzelem